Darwin díjazottak

 

Darwin díjazottak

(1992 december, Kalifornia) - A Newton városában élő Ken Charles Barger egy decemberi reggelen féletlenül agyonlőtte magát, mikor a telefon csörgésére felriadva a telefonkagyló helyett az ágya mellett álló kisasztalon nyugvó Smith & Wesson .38 Special-t emelte a füléhez, ami véletlenül elsült.

(1993 március, Florida) - Egy 24 éves hialeahi férfi a 95-ös úton, Lantana-hoz közel lelte halálát, mikor autója a középső elválasztó sáv egyik póznájába ütközött. A rendőrség elmondása szerint a férfi 80 MPH-es (nagyjából 129 km/óra) tempóban haladt, és valószínűleg túlságosan belefeledkezett az ölében tartott kézikönyv olvasásába.

(2001 március 23, Virginia) - A 21 éves Brandon éppen a bíróságra tartott, ahol gyorshajtásról, jogosítvány nélküli vezetésrol, és a biztonsági öv használatának elmulasztásáról kellett volna számot adnia, mikoris elvesztette uralmát a gyorsan (túl gyorsan) haladó jármu fölött. A Hyundai átsodródott a szembejövo sávba, ahol összeütközött egy három autót szállító kamionnal. Brandon persze most sem használta biztonsági övét, így kirepült a szélvédon, és a helyszínen lelte halálát.

(2001 március, Észak-Karolina) - Justin története kicsit különbözik ugyan, de sorsa hasonló Brandonéhoz. A fiatalember 18 napot töltött kómában egy baleset után, melynek során a biztonsági öv hiánya miatt kirepült az ablakon, mikor az autó 140 km/órás sebességgel karambolozott. Ezt még megúszta, ám alig egy évvel késobb újabb balesetet szenvedett. Biztonsági övet ekkor sem használt, és másodjára már nem volt szerencséje: belehalt a szélvédon keresztüli repülést követo becsapodásba.

(2001 január 18, Új Zéland) - Új Zéland nyugati partjain szuk és rendkívül kanyargós utak vezetnek keresztül a hegyeken, a vezetok éberségének minden cseppjét igénybe véve. Egy christchurchi asszony azonban, nem törodve a veszéllyel, pont itt állt neki elkészíteni aznapi teáját, ami végzetes hibának bizonyult: autójának roncsaira három nappal késobb találtak rá egy patakban.

Az 1998-as év Darwin-díjazottjai és a többiek:

A gyoztesek:

Feladta magának a levélbombát

Egy kezdo iraki terrorista, Khay Rahnajet nem fizetett elég postadíjat a feladott levélbombára. Ezért a küldemény "Vissza a feladónak" pecséttel visszaérkezett Rahnajet-hez. A botcsinálta terrorista teljesen elfeledkezett közben a bombáról, így felnyitotta a borítékot. Utolsó levele volt.

Túlpumpálta magát surített levegovel

Bangkok, Thaiföld - A kormánynak le kell törni a "Pumpálás" néven elharapódzott undorító orületet - jelentette ki a bangkoki Nakhon Ratchasima Kórház szóvivoje. Hozzátette: ha ez a perverz szokás nem tunik el a színrol, Thaiföld ifjúságának krémje elpusztul. A szóvivo mindezt azok után hangoztatta, hogy a 13 éves Charnchai Puanmuangpak darabjait rohammento szállította be a kórházba.
A szóvivo ismertetése szerint a legtöbb "Pumpáló" egyszeru biciklipumpát használ. Mélyen beillesztik a fúvókát a végbélnyílásba, majd hirtelen megnyomják, ezzel okozva pillanatnyi élvezetet. Az ifjú Charnchai-nak, aki kéthengeres lábpumpával "nyomta", ez nem volt elég. Eldicsekedett barátainak, hogy kipróbálja a surített gázos tömlot a közeli benzinkútnál. Még aznap éjszaka a tettek mezejére léptek, és meglátogatták a helyszínt, ahol a srác behelyezte a csövet, és bedobta a légpumpát muködésbe hozó érmét.
A közelben tankoló asszony a rettenetes hangra odanézet, és eloször tapsolt, mert azt hitte, hogy tüzijátékot rendezett valaki. A helyi hatóságok még órákkal az esemény után is szedegették szerencsétlen srác belso részeit. Mint mondták: ahogyan a nagymennyiségu gáz benyomult a bélrendszerbe, azonnal robbant.



A jelöltek:

Buxton, N.C - Daniel Jones (21) meghalt a tengerparti strandon, mert ráomlott a saját maga ásta homokgödör fala. Strandszomszédai szerint Jones gyakran ásott mély gödröt a homokba, mondván, véd a szél ellen. Legutoljára nyolc láb (két és fél méter) mélyre ásott le, és a gödör alján ücsörgött strandszékén, mikor ráomlott a homokfal. A strandolók kezükkel próbálták kiásni a szerencsétlent a homok alól, ám a muvelet még a lapáttal felszerelt strandmentoknek is közel egy órába tartott.

Lompoc, California - Santiago Alvarado-t (24), munkája közben érte utol a végzet. Épp egy bicikliboltot próbált kirabolni, amikor az elso emeleten megbotlott, áttörte a menyezetet és arccal a földszinti padlóra zuhant. Halálát az okozta, hogy a szájában tartotta az elemlámpát, hogy két kezével szabadon dolgozhasson.

Dahlonogea, Ga - Rendorségi jelentés szerint Nick Berrena kadétot (20) surranótársa, Jeffrey Hoffman (23) szúrta mellbe, mert be akarta bizonyítani neki, hogy a kés nem hatol át a golyóálló mellényen, amit viselt. Berrena súlyos tévedés áldozata lett.

Selbyville, Del. - Ifjabb Sylvester Briddell (26) megnyert egy fogadást, de elvesztette az életét. Arra fogadott barátaival, hogy szájába mer venni egy négy golyóval töltött revolvert, és meg meri húzni a ravaszt.

Windsor, Ontario - Rendorségi jelentés szerint Daniel Kolta (27) és Randy Taylor (33) frontális ütközésben vesztette életét, döntetlenre adva azt a mérkozést, amelyet egymással szemben vívtak motoros szánjaikon.

San Francisco, California: Egy 49 éves tozsdeügynök, aki felesége szerint "teljesen el van szállva, amikor kocog", véletlenül lekocogott egy 200 láb (60 méter) magas szikláról.

Detroit - Egy 41 éves férfi belefulladt az útszéli csatorna hatvan centi mély vízébe. Az sem segíthetett rajta, hogy egyébként tudott úszni, ugyanis beragadt a 18 hüvelyk széles csatornanyílásba, mikor fejjel elore keresztülpréselte magát rajta, hogy elérje a lefolyóba pottyant kocsikulcsát.

Tennessee - Egy Knoxville-i tinédzser azt olvasta a szexújságban, hogy ha egy marhaszívbe lukat fúr és ráköt egy laposelemet, nagyon kellemes organikus szexuális segédeszközt faraghat magának. Gondolván, hogy továbbfejleszti az eredeti modellt, egyenesen rákötötte a szívet a hálózatra. A próbaüzemnél az áram azonnal agyoncsapta a fiút, sot még a házat is felgyújtotta. Egy hasonló eset 1997-ben megtörtént Olaszországban is



Futottak még, de túlélték:

Augusta - USA, Maine: Sherry Moeller háziasszony fejsérülést szenvedett, Tim Vegas taxisofor a mellkasát zúzta meg, Bryan Corcoran ínyét tépték fel, Pamela Klesicknek pedig két ujját harapták le egy balesetben. A hibát Sherry Moeller követte el, aki férjét búcsúztatva nem elégedett meg a búcsúcsókkal, hanem még blúzát is felrántotta, felfedve egy pillanatra kebleit. "Azt hittem senki nem látja" - magyarázta késobb. Tévedett. Tim Vegas éppen arra hajtott taxijával, és úgy elvonta a figyelmét a felvillantott cici, hogy beleszaladt a sarkon álló Johnson orvosi rendelo falába. Az ütközés robaja úgy megrémítette az épületben dolgozó Pamela Klesick fogtechnikust, aki éppen Bryan Corcoran fogazatának tökéletesítésén ügyködött, hogy felszakította szerencsétlen páciens ínyét, aki viszont ijedtében leharapta Klesick fogtechnikusno két ujját. A kalamajka okozója sem úszta meg: mikor odaszaladt a taxisoforhöz segíteni, a fejére esett a homlokzatról egy meglazult tégla.

Guthrie - Oklahoma: Jason Heck megpróbált leloni egy sziklán szaladó százlábút 22-es kaliberu fegyverével,de a golyó gellert kapott a kövön egy kisebb mélyedésben, és egyenesen Heck haverjának, Antonio Martineznek a fejét találta el, szétroncsolva koponyáját.

Elyria - Ohio: Martyn Eskins megkísérelte pókhálótlanítani pincéjét. Eskins a seprut nem találta elég hatékonynak a célhoz, ezért disznópörzsölot ragadott - és felgyújtotta házát.

Andover Township - New Jersey: Paul Stiller (47), feleségével együtt súlyosan megsérült abban a játékban, amit egy rúd dinamittal uztek autójukban. Mikor délután kettokor hazafelé tartottak, az unatkozó pár buliból meggyújtotta egy dinamit gyutacsát, hogy kidobva az ablakon jöt szörakozzon a robbanáson. Túl késon jöttek rá, hogy az ablak nem volt letekerve.

La Grange - GA: Három órán keresztül tartott a mutét, míg Antonio Mendoza ügyvéd végbelébol eltávolították mobiltelefonját. A kérdéses tárgy Mendoza elmondása szerint úgy került a szokatlan helyre, hogy mikor o fürdött, kutyája becibálta a mobilt a zuhany alá. A férfi megbotlott a kutyában, megcsúszott a vizes csempén, és csüccs, már benne is ült tövig a hiradástechnikai eszközben. Az orvosok szerint az ügyvéd nagyon hosiesen viselte a komlikációkkal dúsított operációt. A mutét alatt háromszor csörrent meg a telefon, Mendoza mindháromszor olyan tréfát kanyarított belole, hogy a fehérköpenyesek doltek a nevetéstol. Dr. Dennis Crobe vezeto orvos elmondta, hogy mikor végre sikerült kicsalogatni a telefont, azt gondolták, hogy még egy üznetrögzítot is követi.

Tacoma - WA: Kerry Bingham, miután néhány barátjával alaposan felöntött a garatra, elhatározta, hogy elugranak egy kis éjszakai bungee jumping-ra a közeli Tacoma Narrows hídra. Mikor a helyszínre értek, akkor vették észre, hogy nem hozták magukkal a szükséges rugalmas kötelet. Bingham, aki ezalatt már nagyon ügyesre itta magát, észrevette a hídon az autópályaor feltekercselt kábelét, és egybol akcióba lépett. A kábeldobot a híd korlátjához, a kábelvéget pedig a lábszárához erosítette, majd ugrott. Negyven lábnyit (13 métert) zuhant, amikor a kábel megfeszült és bokából letépte a lábfejét. A balesetet csodával határos módon megúszta a botcsinálta artista, mert a folyó jeges vízébe pottyant, és szerencséjére volt a közelben két halász.

Augusta - ME: Sherry Moeller háziasszony fejsérülést szenvedett, Tim Vegas taxisofor a mellkasát zúzta meg, Bryan Corcoran ínyét tépték fel, Pamela Klesicknek pedig két ujját harapták le egy balesetben. A hibát Sherry Moeller követte el, aki férjét búcsúztatva nem elégedett meg a búcsúcsókkat, hanem még blúzát is felrántotta, felfedve egy pillanatra kebleit. "Azt hittem senki nem látja" - magyarázta késobb. Tévedett. Tim Vegas éppen arra hajtott taxijával, és úgy elvonta a figyelmét a felvillantott cici, hogy beleszaladt a sarkon álló Johnson orvosi rendelo falába. Az ütközés robaja úgy megrémítette az épületben dolgozó Pamela Klesick fogtechnikust, aki éppen Bryan Corcoran fogazatának tökéletesítésén ügyködött, hogy felszakította szerencsétlen páciens ínyét, aki viszont ijedtében leharapta Klesick fogtechnikusno két ujját. A kalamajka okozója sem úszta meg: mikor odaszaladt a taxisoforhöz segíteni, a fejére esett a homlokzatról egy meglazult tégla.

New Jersey - Egy 51 éves férfi elhatározta, hogy engedve fantáziájának, érzékien gömbölyu porszívóján éli ki ösztöneit. A gépek szerelmese egy kézi Singer A-6-os porszívót választott párjául, amelyet sajnos úgy terveztek gyártói, hogy a csatlakozó gumicso és a porzacskó között elhelyezkedo légcsavar szolgáltatja a vákuumot. Így a férfi gyönyöre is egészen "rövidre lett vágva" , ugyanis a légcsavar pengeéles szárnyai rögtön lenyesték nemi szervének felso felét. A közeli Monmouth Medical Center sebészei ugyan sikerrel elállították a vérzést, de már nem tudták visszavarni a hiányzó felet.


A Darwin-díjat Charles Darwin, az evolúciós elmélet atyja szellemében azoknak ítélik oda az interneten, akik saját életük feláldozásával megvédik emberi génkészletünket. A díjnyertes személyek rendkívül idióta módszerekkel igyekszenek kiküszöbölni saját magukat, hogy ezáltal hozzájáruljanak az emberi faj hosszútávú túlélési esélyeinek javításához. Az oldalt brutális tartalma miatt csak 18 éven felüliek látogathatják!

Az 1998-as év gyoztesei, jelöltjei, valamint azok, akiknek nem sikerült még a jelöltek közé sem bejutni

Az 1997-es év gyoztesei, jelöltjei, valamint azok, akiknek nem sikerült még a jelöltek közé sem bejutni

1999 és 2000:

Kéjgáz-mérgezés

Bukarest, Románia 1999. - Saját autójában, szeretkezés után, szénmonoxid mérgezés miatt halt meg Mario Bugeanu (24), román NB1-es focista és barátnoje –jelentették a helyi hatóságok. A Gloria Bistrita középpályása és 23 éves barátnoje, Mirela Iancu úgy közösültek a focista apjának garázsában álló autó ülésén, hogy közben járt a motor, majd akkor sem állították le, amikor a pihenésre került sor – nyilatkozta a helyi lapoknak Dumitru Secrieru rendor százados. Úgy tunik, nem tudtak arról, hogy a szénmonoxid veszélyes – tette hozzá Secrieru.

Elvesztette a fejét egy no miatt

1999. július 5., Topsham - A Szerelem hálójában és a Texasi láncfurészes gyilkos címu filmek különös keverékévé fajult egy internetes románc Maine-ben. James-nek már egy éve tartott kapcsolata Beth-szel az interneten, mikor a férfi elhatározta, hogy szemtol-szemben szeretné látni virtuális kedvesét, ezért Missouri-ból a Maine-beli Topsham-ba utazott. Csakhogy Beth nem kívánta a plátói szerelmet “bemocskolni”, ezért inkább a szakítást választotta, mint James testi valóját. A férfi ennek ellenére mindenáron bizonyítani akarta, hogy méltó a szerelemre. Vett a közeli barkácsboltban egy láncfurészt, s miután a no nem engedte be a házba, a kerti gyepen elokapta, és levágta saját fejét.

(Forrás: San José Mercury News).

Szófogadó gyermek

2000. március 13. New Jersey – Andrew és menyasszonya együtt éltek három-három elozo házasságukból származó gyerekükkel Dover Township-ben, amikor vita tört ki azon, hogy ki dészmálta meg a hutoben a csokoládétortát. Andrew saját, 10 éves fiát vádolta, és félrevonta ot a garázsba, hogy elbeszégessen vele, mint férfi a férfival. Itt nem tudni pontosan mirol beszéltek, ám végül Andrew annyira elérzékenyült, hogy fia kezébe adott egy öt hüvelyk hosszú kés, felszólítva, szúrná bele, ha annyira gyulöli. A srác eloször letette a kést. Ám mikor apja mégegyszer kezébe nyomta, nem volt rest, és szót fogadott. Az apa kórházba szállítás közben elvérzett.

Forrás: Philadelphia Daily News

Sorban másztak le megfulladni

Kairó, Egyiptom – Ismeretlen gáz miatt hat férfi lelte halálát egymás után egy egyiptomi kútban. A Kairótól 500 kilométerre lévo faluban eloször a 22 éves Ahmed Mohames Mubarak mászott le a már hét éve nem használt kútba, hogy újból üzembe helyezze. Mivel nem tért vissza, egy ido után utána mászott 20 éves öccse. Rá is hiába vártak. Ezután a szomszéd következett, majd a szomszéd fivére. Ok is lent maradtak, ám a falubeliek között még mindig
akadt két vállalkozó szellemu - vagy nagyon kíváncsi. Miután a hatodik férfi se jött vissza, a falubeliek jobbnak látták, ha kihívják a mentoket, akik azután csörlovel húzták fel a hat holttestet.

Forrás: MTI/Reuters, augusztus 23.

Lefejezett dán focidrukker

Koppenhága, Dánia - Egy híd lekaszálta annak a dán szurkolónak a fejét, aki kihajolva utazott egy emeletes buszon vasárnap este Dániában. A férfi fej nélküli teste visszahullott a jármube, amelyen az FC Köbenhaven dán élvonalbeli labdarúgó csapat 40 szurkolója utazott hazafelé a Viborg elleni
0:0-ás döntetlennel végzodött mérkozés után. A rendorség vizsgálata szerint a 30 éves férfi a busz tetején lévo, vészkijáratnak használt nyílásában állt, amit nem szabad haladás közben kinyitni.

Forrás: MTI, augusztus 14.

Levágta a kerék a szellem lábát

Wildwood, USA – Valódi horror bontakozott ki a helyi Vidámpark Szellemvasútján, amikor Sean Jackson (19), szerzodtetett “szellem” lepelje beakadt az éppen arra tartó kocsiba, ami elrántotta és levágta a lábát. Több mint egy tucat látogató háta borsódzott Jackson utolsó sikolyától, amely élethubbre sikeredett, mint eddig bármikor. A szemtanúk csak annyit láttak, hogy a szellem elougrik az egyik sötét zugból, felborul és visít. Csak késobb döbbentek rá, hogy ez a jelenet nem a musor része volt.

Forrás: Philadelphia Inquire, augusztus 18.

Pitbullnak akart puszit adni

Amszterdam, Hollnadia - Elveszítette orrának egy részét az a részeg holland férfi, aki egy pitbullal “orri-puszizott”. A 43 éves férfi Amszterdam egyik zsúfolt piacán lodörgött, amikor meglátta a pitbull terriert. A veszedelmes kutya annyira megtetszett neki, hogy egyenesen odament hozzá, lehajolt, és orrát incselkedon nekidörgölte a kutyáénak. Az ebnek azonban eszkimó puszilkodás helyett inkább harapni volt kedve, és a férfit kórházba kellett vinni.

Forrás: MTI/Reuters, október 20.

A linóleumragasztó fogságában

Annapolis, USA – PVC-ragasztó fogságában találtak rá otthonában egy asszonyra a riasztott mentok és tuzoltók. John M. Scholz, a városi tuzoltóság szóvivojének elmondása szerint az asszony linóleumot akart fektetni házában, ezért bekente ragasztóval a padlót, ám egy óvatlan pillanatban elvesztette az egyensúlyát, és belefeküdt a kencébe. A nonek sikerült feltépnie magát a padlóról, és efölötti megkönnyebbülésében leült a díványra. Innen azonban már nem volt menekvés. A kiérkezo segítség a díványra ragadva talált rá bugyiban és melltartóban, kezében az odakötött mobiltelefon, ráadásul keresztbe rakott lábai is végzetesen egymáshoz tapadtak. Öt mentosnek egy órájába tellett, amíg oldószerrel kisikálták az asszonyt szorult helyzetébol. A hölgy maradandó sérülést nem szenvedett, és a kórházi kezelést is visszautasította.

Forrás: The Capital, szeptember 26.

Magasfeszültségrol akart rágyújtani

Colombo, Sri Lanka - Gyufa és öngyújtó híján egy magasfeszültségu trafóról próbált rágyújtani cigarettájára egy Sri Lanka-i férfi. Kísérlete nem sikerült, agyoncsapta az áram. Az esetnek szemtanúja is volt, a Ceyloni Villamosmuvek egyik alkalmazottja, és az o vallomása, továbbá a haláleset nyomai és körülményei alapján az ügyészség nem rendelt el további.

Jacques LeFevrier Franciaországban biztosra akart menni, mikor úgy határozott, hogy öngyilkos lesz. Felmászott egy meredek sziklára a tengerparton, és egy kötélhurkot tett a nyakára, amelynek másik végét egy öreg fához rögzítette. Felhajtott egy pohár mérget, majd benzinnel lelocsolta és meggyújtotta ruháját. Ugrás előtt előhúzta zsebéből a pisztolyát is, nekirugaszkodott és ellökte magát. Repülés közben lőtt, de a golyó célt tévesztett, és a kötelet találta el, ami elszakadt. Így szabadon belepottyanhatott a tengerbe. A hullámok eloltották ruháján a tüzet, a mérget pedig kiöklendezte. Reggel egy halász talált a didergő öngyilkos jelöltre, aki beszállította a kórházba.

LeFevrier törekvései azonban nem maradtak eredménytelenek. Hypothermia, azaz végzetes kihűlés következtében halt meg.


Linóleumragasztás
Annapolis, USA - PVC-ragasztó fogságában találtak rá otthonában egy asszonyra a riasztott mentők és tűzoltók.
John M. Scholz, a városi tűzoltóság szóvivője elmondta, hogy az asszony linóleumot akart fektetni házában, ezért bekente ragasztóval a padlót, ám megbotlott, elvesztette az egyensúlyát, és elterült a kencében. A nőnek sikerült feltépnie magát a padlóról, ami fölötti megkönnyebbülésében leült a díványra. Innen azonban már nem volt menekvés. A kiérkező segítség a díványra ragadva talált rá hiányos ruházatban, kezében az odakötött mobiltelefon, ráadásul keresztbe rakott lábai is végzetesen egymáshoz tapadtak. Öt mentősnek egy órájába tellett, amíg oldószerrel kiszabadították az asszonyt szorult helyzetéből.
A hölgy maradandó sérülést nem szenvedett, és a kórházi kezelést is visszautasította.

Akció | Al Bundy | Amiért érdemes | Családfa | Darwin díjazottak | Dilbert tétele | Egysorosok | Felnőttség | Filmek | Filmek valóságban | Fizuemelés | Fogadás | Hálószobagolf | Hol élnél | Hómunkás | Hőmérséklet | Hungarian dict. | Királylány | Kvíz | Laza | Lift | Locsolóversek | Macskának | Mobil... | Népszámlálás | Orosz | Önismeret | Őrültek | Öregedés jelei | Politikai fogalmak | Részegség | Rövid könyvek | Siker | SMS | Star Wars | Szakmak | Szerelem | Szleng | Terrortámadás | Tudomány | Utazási iroda


horizontal rule

  Hegedűs Krisztián 
H-6000 Kecskemét, Hegedűs köz 2. Tel: +36 (20) 911 - 4452
Honlap: www.HegeNet.hu